Legalábbis, nem volt valami jó. Most pl alig bírok gépelni, mert a baloldali gyűrűujjam jóformán hallott, mert a köröm fáj rajta veszettül, no meg a lábam, alig bírok rálépni, konkrétan érzem, hogy megy bele a vér.

Szal rájöttem, imádom a kőműves munkát, noha konkrétan nem azt csináltam. Reggel kelés, 6 órakor. Ezzel nem volt gond, kis meditáció aztán már rajtra kész voltam.
Kedvem azért nem volt. Faterom felvette a barátját, aki ugyanúgy ott dolgozik, így 3 man mentünk tovább. Még betértünk a Tescoba elemózsiáért. Megvolt. Hegyes út, olyan meredek út, hogy oda gyalog fel nem mennék..

Aztán, kipakoltunk, reggeli, tv-zés, teljesen lazán kezdődött, de aztán, egész nap sziklákat pakoltam, de nem akárhonnan fél méterre arrébb, hanem egy jó hosszú emelkedős vagy és ereszkedős részen. Vááá. Bazi nagy kövek, nehezek, tégla alakúak, ilyen fehét tifu tafu vagy  a fene se tudja mi a neve (de nem tufa), ezzel építik a falakat, a kezembe hosszába alig fért bele, és a lépcsőn kellett levinni. Hát mondanom sem kell, perceket órában mértem, de jó hogy 4 kor indulunk haza, és még fél 9 sincs...

Na ok, rengeteg szikla, több száz. Ketten cipeltük, de kivoltunk teljesen, de főleg én... Na ebből elegem lett, rájöttem, ha így csinálom, nagyon hamar végkimerülésben  pusztulok el a semmi közepén. Felvetettem, a csúszda ötletét...

Apukám meghallgatott, remek, nemsokkal később már csináltuk is. Elkészítette, pár próba csúsztatását, hát nem érkezik puhán, de nem lesz baja.
Még 1-2 módosítás, hogy stabil legyen, és így kikerülhettük a lépcsőt, nem kellett fel le mászkálnom és mászkálnunk! 

Igen! De! Ez sem volt ám könnyű. Hiába könnyítettünk az egész hercehurcán vagy 50%-al, azokat a bazinagy dögnehéz szarokat, oda kellett emelni a csúszdához. BÁábáváváábá! Én délben, már élőhalott voltam. Jó volt az a tudat, hogy még 4 óra simán van! Mert volt, még 4 óra... Borzasztó volt. Már nem hogy a sziklák alatt összerogytam, és minden emelés előtt 30-50 másodpercet álltam, mire hozzáértem, már a kis fadarabokat, amiket fölfelé hordtunk, már azt nem bírtam. Tényleg, kis könyv súlyú kis fadarabokkal szenvedtem!

Az a rohadt kő is mállott ám. Folyton a darája belement a bakancsomba és a kesztyűmbe, és mart mert ahogy dörzsölődött, úgy a bőrömet is bántotta.

Amúgy az egész rendszert így képzeld el.

°°°°°°\.......................OO
Szal a kicsi karikák az elején, az egy föntö, bejárati garázsnál voltak a a kövek. Innen csak egy nagy kerülővel lehetett levinni a lépcsőn. 
A \ jel jelöli a csúszdát, ami időt utat, és energiát spórolt, de mondjuk oda is hordani kellett a köveket.
A pontok azok leejtők, ott vittük 4-esével a tömböket talicskával, de már üres kézzel is nehéz volt visszamenni, és nem beszéltem a fadarabokról, amit ilyenkor vittünk. A két OO betü meg a kőtömb torony, amit építtettünk Ez egy 200 méteres táv, de legalább a lépcsőt megkerültük. De itt fel a végén meg lepakolni, borzasztó volt, tényleg járni és lélegezni alig bírtam, és persze a drága napsugarak is kisütöttek délelőtt, hogy kiégessen vagy felgyújtson minket. Imádom :)

Végül a tömbök végeztével, a feladom állapotába kerültem, mert már nem bírtam lélegezni, a lábam remegett, a karom és a talpam fájt. A sok murva szanaszét szedett, dörzsölt. De a percek nem teltek se hogysem, akármit próbáltam tenni, még a negyedórák is csak röpke óráknak tűntek.

Na mindegy. Kipanaszkodtam, vagy inkább elmeséltem a kínomat. Nehéz időkben, nehéz döntések. Meg kellett tennem. 6000 és 12000 Ft- között kaptam alahogy a pénzt, (hogy mennyit nem árulom el :D) erre a rohadt szar melóra, ennyit talán megért, a szent célért. Ha minden igaz, holnap a poklot a menny váltja fel, mert megérkezik a kis várományosom, akiért szó szerint vért izzadtam, vagy folyattam... Persze lehet hogy csak hétfőn jön, ez a Postától függ...